A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és Ügynökség bemutatja

Belépés/regisztráció

A Borút bemutatása

Páratlan éghajlat – évezredes borkultúra

Villányi borvidék Magyarországon, ha borról esik szó, általában az elsők között említik a villányi borvidéket. A táj római és gazdag középkori múltat mondhat magáénak. Villány környékén elsősorban a vörös-, Siklós lankáin pedig többnyire a fehérbor híres, melyek egyaránt elkápráztatják mind a hazai, mind a külföldi turistákat. Távolról lankás hegyvidék nem különb, mint a többi, száz, ezer kilométernyire innen. Könyvből vagy képekről nehéz elképzelni, hogy itt, a máriagyűdi zarándokhelytől a palkonyai pincesorig, Harkányon, Siklóson, Nagyharsányon, Villányon keresztül mit rejt a táj. Napsütés, hófehér présházak, finom ételek, vidám, barátságos emberek, történelmi emlékek sora, és a csoda: a Villányi borvidék tüzes nedűi fogadják az ide látogatót.

Az ország legdélibb vidékén, a Villányi hegység lankás lejtőin mintegy 30 kilométer hosszan, 14 települést és szőlőültetvényt foglalja magába az 1994 szeptemberében alakult Villány-Siklósi Borút Egyesület. A hegyvonulat lábánál – római kori leletek tanúskodnak erről – a II. század óta foglalkoznak szőlő- és bortermeléssel az itt élők. Ma mintegy 2 ezer hektár kiterjedésű a szőlőterület, mely a tengerszint feltett 130-442 méter magasságban helyezkedik el.

Villányi borvidék A tavasz korán érkezik, a nyár hosszú és forró, ősszel gyakori az „indián nyár”, avagy miként errefelé mondják: a vénasszonyok nyara. A kedvező földrajzi adottságok, a mediterrán jellegű klíma, a talaj változatossága, a soknemzetiségű Baranya évszázados hagyományainak és tapasztalatainak köszönhetően – hol a titkok a pincék rejtekében apáról fiúra szállnak – az ország egyik legjobb minőségű és legszélesebb választékú borai teremnek itt, melyeket már az 1800-as években ismertek Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, sőt Európán kívüli országokban is. Napjainkban ismét kedvezően ítélik meg ezeket a nedűket, a villányi bortermelő gazdák számos borverseny, kiállítás díjazott szereplői. Közülük Tiffán Ede 1991-ben, Gere Attila 1994-ben, Polgár Zoltán 1996-ban, míg Bock József 1997-ben elnyerte „Az év bortermelője” díjat is. A kiváló borok mellett a történelmi borvidék települései kulturális és művészeti értékekkel is várják az utazót.

Palkonya hűen megőrizte a XVIII. Században betelepített német ajkú szőlőművesek építészeti kultúráját, a község legérdekesebb nevezetessége a XIX. Század óta formálódott, egész domboldalt beborító, többszintes pincefalu, amelynek fehérre meszelt házacskái délcegen sorakoznak egymás közvetlen szomszédságában. A település katolikus templomát 1816-ban Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel, s noha dzsámira emlékeztet, a magyarországi körtemplomok egyik legszebb példája.

Villánykövesdre németek a törökök kiűzése után települtek, akik ma is ápolják hagyományaikat. A település kétszintes pincesora az ország egyik leglátványosabb műemlék együttese, ahol a borbarátok mindig nyitott ajtókra lelnek. A Batthyány-pincében – melyet 1754-ben olasz templomépítő mesterek alkottak – tartják minden évben az Európai Bordalfesztivál megnyitóját.

Villánykövesd

Villány a borvidék névadó települése, ahol a szőlőművelés feltehetően már a kelták idejében családoknak adott megélhetést. A múltba visszanyúló kultúra írásos és tárgyi emlékeit őrzi itt a Bormúzeum.

A város határában található a Villányi-hegység vonulatából 442 méter magasan csúcsosan kiemelkedő Szársomlyó. Keleti oldalában nemzetközi hírű szoborpark található, melynek háttereként felfelé kapaszkodó, harminc méteres sziklafal szolgál festői háttérként. Innen déli irányba szép kilátás nyílik a szőlőtáblákkal, szántóföldekkel, mezőkkel szabdalt síkságra, ahol 1687-ben Lotharingiai Károly keresztény serege fényes győzelmet aratott Szulejmán ottomán hada felett.

Az északi szeleket, a déli meleg áramlatokat egyaránt felfogó lejtők aljában – ahol a tavasz közeledtét gyakran már februárban jelzi a kizárólag ezen a vidéken honos magyar kikerics – helyezkedik el Nagyharsány, melynek a XIII. századból származó, többször bővített református temploma érdemel figyelmet.

Kisharsányt a vörös- és a fehérbor termőhely választóvonalaként is emlegetik. E tipikus ősi magyar falu megőrizte a vidék jellegzetes építészeti hagyományait, ligetes pincesorát.

Nagytótfalu érdekes látnivalója a több mint kétszáz éves tornácos tájház, mely eredetileg iskola és tanító lakás volt. Jelenleg a Drávaszög népművészeti emlékeit, valamint a XX. század első felének oktatási kellékeit bemutató tárlatnak ad otthont.

Vokányba római katolikus temploma és ideális kirándulóhelynek minősülő tavai miatt érdemes ellátogatni.

Nyáron a szomszédos Kistótfaluba, Baranya legcsendesebb és legszebb falujába várják a gyerekeket alkotótáborba.

A történelmi borvidék másik központja Siklós. A Dráva síksága felett őrködő határszéli vára a magyar középkor legjelentősebb főúri családjainak volt birtokközpontja és székhelye. A 143 éves török hódoltság egyetlen Siklóson fennmaradt emléke Malkocs bej XVI. Században épült dzsámija, melynek helyreállításáért a település elnyerte az Európa Nostra díjat.

A várossal egyesült Máriagyűd, a Dél-Dunántúl legismertebb katolikus zarándokhelye, története XII. századig nyúlik vissza. Az első templomot II. Géza király 1147-ben építtette, ám fénykorát a XVIII. Században élte, amikor az ellenreformáció idején feléledt Mária-kultusz baranyai központjává vált.

A Hegyszentmártonig húzódó borvidék nyugati bástyáját a nemzetközi hírű gyógyfürdőváros, Harkány jelenti, mely népszerűségét elsősorban az 1500 méter mélyről feltörő meleg, kénes, magas szulfid és karbonszulfid tartalmú gyógyvizének köszönheti, mely fürdőkúraként alkalmazva reumatikus megbetegedések, nőgyógyászati panaszok, pikkelysömör illetve csontrendszeri betegségek esetén javasolt.

Csarnóta a Tenkes és a Cser-hegység növényvilága és kiemelten jó levegője miatt természetvédelmi terület.

Túronyban érdemes megtekinteni a XIII. században épült árpádkori református templomot. Építészeti megoldásai, középkori falmaradványai miatt igen nagy értékű építmény, melyet 2003-2006 között újítottak fel.

A szép fekvésű Bisse horgásztava kedvelt kirándulóhely.

Délnyugat Reklámstúdió Kft. VinTour Dél-Balatoni Borút Egyesület Mohács-Bóly Fehérborút Pécs-Mecsek Borút Szekszárdi Borút Egyesület Villány-Siklós Borút Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és Ügynökség Itthon otthon van! | Itthon.hu

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.